Hozzászólás: Csevegő

A rekortánért kár bárkinek is izgulnia. 🙂
Marad ott ahol van. Tudomásul kell venni mindenkinek, ez egy több funkciós, korábban épült létesítmény, ami több sportágnak ad otthont. Ezt a város így fogadta el, és ez így is működik majd a jövőben is. A potyapénzt el kell költeni ha már adták, de az átalakítás nélkül is sok magyar csapat megirigyelhetné ezt a létesítményt. Annyit elárulok, hogy korábbi “rekortános vitánk” után puhatolóztam illetékes helyen, hogy egyáltalán felmerült e ez a gondolat, de inkább nem írom le, hogy néztek rám… 🙂
Ami a főiskola sportpályáit illeti, arról csak annyit, hogy a Nyírsulis fiatal atléták – számuk szerencsére nem kevés!!! – télen és esős időszakban, meghatározott időkereteken belül térítési díj ellenében használhatják csak, tehát a városnak ahhoz semmi köze. Ami igazán “fáj”, az egyes focirajongók hozzáállása az atlétikához, mint sporthoz. Nem elűzni kellene a Városi Stadionból, hanem minden sportolónak kiegészítő sportként művelni, mert minden sportágnak ez az alapja.
Én nagyon bízom benne, hogy a rekortán a jövőben sem fogja befolyásolni a focibarátok hangulatát a bajnoki meccseken.