Hozzászólás: Csevegő

Sziasztok!
Holnap este ilyenkor már okosabbak leszünk mindannyian.
Lesznek akik bánják majd a regisztráció elmulasztását lesznek akik nem
” Mondjuk ez nem regisztráció mert az adatokat nem tárolják” a mai helyzetben azért eszt így nem merném kijelenteni.
De félre mindennel hiszen jön a Keleti Derbi a MÉRKŐZÉS amely nem is olyan rég ugyan ebben a párosításban óriási örömet okozott.
Egy kicsit ugyan lelohadtam mikor a mester az elsődleges célnak “ne kapjunk gólt” jelölte meg.
Értetlenül állok mikor támadjunk,mikor szedjük szét őket,mikor nyomjuk oda őket az első 20 percben úgy,hogy az alapvonal mészcsíkja marja a lábuk szárát ha nem most.
Nincs veszteni valónk véleményem szerint.
Egyet értek azokkal akik azt a véleményt képviselik,hogy lehetett volna nagyobb teret nyilvánosságot propagandát felvonultatni a közelgő sport esemény mellet.
Legutóbb nagyobb lázban égtek égtünk de nem megégtünk!
Biztos a regisztrációs huzavona is megtette a magáét de a itt a hajrászpari.hu-n sincs egy beharangozó
vagy egy kis összehasonlítás amivel lehetne tengetni a hátralévő csiga lassúsággal múló időt.
Ezért a jó emlékek felelevenítése végett idézek más tollából:

Úgy valamikor tegnap este, fél hat tájékán Minarik Ede kipillantott a felhők fölött megbújó, kopottas mosodája ablakán. Ritkán tekintett meg halálosan imádott csapata mérkőzésén kívül más meccset mostanság. Hiszen oly sokszor csalódott már az unalmasnál unalmasabb derbikben. Az üres stadionok, a lelketlen játék és a technikai hibák láttán. Az évek alatt, szép lassan elment a kedve. Inkább csak a régi idők focijára emlékezett szívesen. Arra is egyedül, boldogtalanul. A mosókonyha magányában.

“”

Hogy most mégis mi keltette föl az érdeklődését? Maga sem tudta. Talán Kövesi mondta valakinek a délelőtti edzés közben, hogy valahol egy Derbit rendeznek. Egy olyan kupatalálkozót, ahol ősi riválisok csapnak majd össze. Egy olyan mérkőzést, amit a labdarúgás örökös könyvébe a Keleti Derbi néven írt be az ismeretlenség homályába veszett tradíció.

Hát ezért nézett le egy stadionra morcos, kritikus tekintetével mosodájának egyre párásabb ablakán keresztül.

Lepillantott és látott egy kivilágított stadiont. A STADIONT, szurkolókkal, zászlókkal, sálakkal. Emberekkel, akik elhozták reményüket, vágyaikat és bizalmukat. Akik akkor is hangosan buzdították csapatukat, mikor azok hátrányban voltak. Akik nem vesztették el hitüket. Akik kiálltak városukért és bíztak csapatukban.

Látta A CSAPATOT, mely küzdött. Harcolt az utolsó pillanatig. Mely nem vesztette el tartását. Mely örömet okozott és felállt a padlóról. A csapatot, melyet végsőkig küzdő játékosok alkottak.

És látta A JÁTÉKOSOKAT. Játékosokat, akik biztatták, kisegítették egymást. Játékosokat, akik erőn felül teljesítettek. Akik ha kellett az elérhetetlen labdát is elérték. A játékosokat, akik közül valaki elfutott a jobb-szélen. Beadott. A játékost. Aki belül érkezett. A gólt, ami visszaadta a hitet.

És látta a játék fordulatait. A DRÁMÁT. A pillanatnyi elkeseredést. És az azt követő újabb reménykedést. A második gól küzdelmes szerencséjét. A bizakodást. Az erőn felüli vágtákat. A párharcokat. A mindenáron győzni akarást.

És látott egy gólt a végén. A GÓLT, melyet az akarat teremtett. Melyben ezernyi lélek bízott. Melyet egy fiatal szerzett. Melyre egyszerre robban fel a stadion. Melyről még évtizedek múlva is beszélnek.

És érezte az euforikus örömet. A BOLDOGSÁGOT. Mely sokáig él! Tartást és reményt ad!

Minarik Ede elmosolyodva húzta vissza az ablak függönyét. Mindent látott, amiért letekintett. Látta A KELETI DERBIT! Ami emlékeztette a „Régi idők focijára”.

A mosodás boldog volt!

Újra boldog! http://youtu.be/kFJS3XOMxxE