Hozzászólás: Csevegő

Nyugodjunk már le kedves szurkoló társaim!

valójában jogos a felháborodás a vereség mértéke miatt, de fogjuk már fel , hogy évtizedekre vagyunk most a lokitól és ez most nem a MECCS volt, még ha annak tekintik is páran. A MECCS az két héttel ezelőtt lett volna, de már akkor láttuk, hogy ez nem az a vonat. Ha most is teljes csapattal állunk ki és kikapunk tisztességgel,  talán egy döntetlen esetleg 1 gólos győzelem, de a meccsbe belerokkanunk és a ZTE kitöm minket pénteken akkor szombaton is ugyanez lett volna.

Nem egy meccs után kell elküldeni a fél csapatot és a vezetést. Valóban nem szórakoztató a játékunk, de VEZETJÜK A TABELLÁT ÉS HA MINDEN JÓL HALAD JÖVŐRE AZ ELSŐ OSZTÁLYBAN LESZÜNK.Most ez a cél, és ennek a megvalósításához ez a keret, vezetés a jelek szerint megfelelő. Majd a nyári igazolások és erősítések idején lehet majd morgolódni és jajveszékelni, de most buzdítani kell és a vereség után is  kiállni a szeretett csapatunkért. Azzal egyetértek, hogy lehetett volna publikálni egy bocsánatkérő levelet a vereség mértéke miatt, de ez most már idejét vesztette.

Elnézést, ha valakit megbántottam volna, de én inkább  a támogatást választom. Nem tisztem megmondani ki mit tegyen, hogyan vezesse le a feszültséget , de szerintem nem most kell keresztre feszíteni a fél csapatot.

Úgyhogy az én véleményem ennyi lenne a témában, és még egyszer elnézést ha sértő lenne valakire, nem szándékos.

 

Az én utam pedig: HAJRÁ SZPARI! HAJRÁ NYÍREGYHÁZA!