Hozzászólás: Csevegő

Azért jó magyar szokás szerint, nektek is csak a köpködés megy.
Abban egyetértünk ez a sopron elleni meccs egy sz.r volt. Nem jöttek a passzok, beadások, lövések semmi. De azért azt mondani h nem hajtottak a fiúk azért az elég erős. Küzdöttek, de ez nem a mi napunk volt. A bíróról nem tudok nyilatkozni a jó ízlés határain belül, a megadott 11-esnél meg kellett volna h állítsa a játékot, sárga lap a kakaskodóknak majd játékvezetői labdával folytatódott volna a meccs a félpályán. Mellesleg rögtön utána Pákó buktatásánál nem adott meg nekünk egy tizit. Aztán kapufát is rúgtunk és Rezes szabadrúgásánál is csak kapusuk szerencséjén múlott h ki tudta ütni.
Szóval mindent egybevetve  8 ponttal vezetünk a 2. és 12 ponttal a 3. előtt. ÉS NEKÜNK JÁR A SZÁNK H SZAROK VAGYUNK?
Kapjunk már a fejünkhöz emberek. Van olyan, h nem nyerünk meg minden meccset egy szezonban. Főleg úgy, hogy ha jól emlékszem augusztusban senki nem várt feljutást ettől a csapattól. Most meg már az a baj, ha jaj de nem játszunk szépen, meg én így nem megyek ki többet, nem fogunk örülni a feljutásnak. Hát én biztos vagyok benne, h amikor biztossá válik a bajnoki cím mindenki a stadionban lesz és letolt gatyávál fogunk rohangálni a pályán és vödörszámra isszuk majd a sört, ünnepelve a feljutást.
Úgyh ne legyünk már ennyire tipikusan magyarok. Kicsit sárga, kicsit savanyú de legalább a MIÉNK!
Hajrá Szpari!