Hozzászólás: Csevegő

tottinho!

Az,hogy ki mit csinálna másképp közülünk, az teljesen mindegy,mert nem szólhatunk bele effektíven a csapat működésébe.

Én már írtam,hogy minden megtorpanásunkkal kapcsolatos dolog összességében arra vezethető vissza,hogy a nagy előny miatt dekoncentráltak vagyunk,és emiatt olyan pontokat hullajtuk el,amit élesben ha muszáj lesz nem fogunk.

Ettől még látható néhány dolog:

1. Bajzi tehermentesítése továbbra sincs megoldva

2. Ha sikerül a feljutás, NEM AZ NB 3-BÓL KELL ERŐSÍTENÜNK!

Sztem feljutás esetén elég ha összesen 3-4 játékos érkezik. De azoknak nb1-es rutinnal kell rendelkeznie. Ehhez pedig félre kell tenni a megyei tehetség című történetet,mert ez eddig sem történt meg igazán .

Sztem ez a csapat hátul rendben van, bár én még (nb1 esetén) el tudnám képzelni a védelmünkben Preklet Csabát (Zte), továbbá kell egy jó védekező középpályás,aki tud ütközni,labdát szerezni és nem darabos. Mondjuk Bartha (Paks) ,és a két leglényegesebb 2 erősítés:

Kell egy igazán jó irányító középpályás,aki gyors, jól lát a pályán és jól irányítja a csapatot, akár pontrúgásokból kapura is veszélyes lehet. Na ezt roppant nehéznek találom,mert ma Magyarországon ilyen játékos nem sok van! Aki pedig nekünk elérhető,még kevesebb…ezért én nem bánnám azt se ,ha külföldről érkezne. Ide kell a jó szem és ügyesség.

Végül Bajzi mellé kell még egy komoly csatár,mert ez nincs meg. Én több helyről hallottam,hogy nyártól Bouard lehet ez mégis, bár hiszem,ha látom, de tény,hogy  megoldás lenne. Úgy gondolom,hogy a többiek megtartása mellett így nyugodtan mehetnénk neki az nb1-nek ,akár több évre is tervezve. Ha viszont a vezetőségünk ezt nem oldja meg, vagy kitart továbbra is a no name játékosok mellett erősítésként,akkor nem tudom mit ér majd számunkra az első osztályú kaland.

Viszont összességében én bízom a vezetésben,mert végül is minden puffogásunk ellenére a vezetés tartja az ígéretét,tehát én abban is bízom,hogy mindenben fogja tartani, az erősítések is jók lesznek az Nb 1 -re . Ezért írtam,hogy lényegtelen,mi mit tennénk másképp, úgyis a vezetésnek kell ezt megoldania.

Nekünk csak marad a kommentelés. :-))