Hozzászólás: Csevegő

Forza a kettőnk itteni vitáiban volt már pár fordulat, és úgy látom most sem lesz ez másképp. 🙂
Nem gondoltam volna magam sem, hogy Lucsánszkyt én fogom megvédeni tőled.
Azt hiszem – bármennyire is antifocit játszik a csapat az utóbbi időben – azért ez a hirtelen lapátra tevést messze nem érdemelné meg. Így vagy úgy, de a nevéhez kötődik az utóbbi jó pár év legeredményesebb nyíregyházi csapata. Azzal, ha kirúgnák, derékba is törne az edzői karrierje, ami valószínűleg fontos a számára. Hagyni kell, hogy úgy távozhasson – ha egyáltalán távozni akar -, hogy azt valahol a családjához közel a második vonalban folytathassa. Ez mindenképp kijárna neki. Mármint a szabad elvonulás joga….
Egyszerűen nincs kész ő valójában még az nb2-re sem, nem hogy az nb1-re. Túl gyors volt ez a tempó számára, ami valahol érthető is. Nem lehet pár hónap alatt a Budaörsről, meg Soroksárról az NB1-be ugrani. Ki kell járnia az iskolát, amihez időre van szüksége. A helyzet úgy hozta, hogy a csapat – szerintem többnyire a szerencsének köszönhetően – ugrani tud egy osztályt, amit a rendezett tulajdonviszonyok miatt feltétlen meg kell lépnie. Viszont Lucsynak maradnia kell még a jelenlegi szinten, és tudnia kell elengedni a csapatot, mint a tanító néninek a kisdiákjait, hogy magasabb szinten tanulhassanak tovább. A tanító néni sem megy az osztállyal felső tagozatba, bármennyire is hozzájuk nőttek a nebulók az idő folyamán. Könnyes szemekkel, de átadja őket olyan kollégájának, akik tovább tudják gyarapítani a tanulók tudását.
Én óva intenék mindenkit, hogy Lucsánszkyn most elverje – még szóban – azonnali hatállyal a port. Azt hiszem ennél többet érdemel, sőt békével kellene elválni tőle, hogy máshol tovább gyarapíthassa ő is a tudását.
Mi pedig reményekkel teljesen tudjuk nekivágni az nb1-nek Révész Bálint garanciájával, és a csapat nb1-es buszával. 🙂