Hozzászólás: Csevegő

Már sokszor írtam, hogy az eredményességünk a rendezett háttérnek, a rendezett hátteret megbecsülni tudó játékosoknak volt eddig köszönhető, nem pedig az edzőnknek.

Ahogy a játékosok megszokták ezt az állapotot, amikortól már ez nem annyira tudott hatni a csapatra, na onnantól lett volna nagy szerepe az edzői munkának! Mi pedig pontosan ezen időszak óta vagyunk sokkal eredménytelenebbek. Mert nem jött az edző munkájának a hatása, mert nincs elképzelés, nincs taktika! Rossz nézni, ahogy a játékosainknak fogalmuk sincs róla, hogy éppen mit kellene játszaniuk!

Soha nem fogom megérteni, hogy egy jó támadókkal rendelkező (mert igenis vannak jó támadóink, csak nem kerülnek be egyszerre a csapatba!), a tabellát vezető csapatnak miért kell hazai környezetben védekező taktikával kifutni a pályára.

Itthon simán 4-3-3 felállással kellene játszanunk, védekezzen az ellenfél, már csak azért is, mert azért nem a legnagyobb bátorsággal érkeznek a listavezetőhöz! Ezt ki kellett volna használnunk!

Amúgy meg akár tetszik, akár nem, mi vagyunk ebben a bajnokságban a mázlista csapat!

– Rossz játékkal is tudtuk hozni a 3 pontokat, úgy, hogy az ellenfél legtöbbször nem volt rosszabb mint mi.

– Bukdácsolnak a mögöttünk lévők is.

– Későn kezdett hajrázni a Gyirmót.

Tehát nagyon értékelni kell a helyezésünket, mert eddig sok olyan – tőlünk független – dolog is kedvezően alakult, ami nem mindig jön így össze!

A szerencse forgandó!

Lucsánszky pedig egyértelmű, hogy nem NB1-es szintű edző, de megkockáztatom, hogy kevésbé optimális körülmények között még az NB2 is húzós számára.

Hajrá Szpari!