Hozzászólás: Csevegő

Úgy látom, megjelentek a fórumon a vakok és gyengén látók is. Már csak nekik nem tűnik fel, hogy eltűntek a nézők a lelátóról a nagy eredményesség közepette. Szívük joga vaknak lenni, de senkit ne akarjanak csőlátásúvá tenni. Van itt pár ember, aki látott már pár Szpari csapatot az évtizedek alatt, de ilyen elképzeléstelen játékot még nem nagyon. Volt itt olyan balszélső régen – Kegye -, aki kizárólag az árnyékos oldalon volt hajlandó futni, de még azt is elnézte neki a közönség, mert a játéka szórakoztató volt. Abban az időben is pontra meg feljutásra játszották a meccseket, de a lényeg már akkor is a játék szépsége volt.
Ezt csak azért írom, mert gondolom ez a sok lelkes, fiatal drukkernek még nem adatott meg életben minőségi focit is látni ebben a stadionban. Emlékszem egy Fradi elleni meccsre, ahol 20 ezren lehettünk a lelátón, kikapott a csapat 1-0-ra, de vastapssal vonult le a pályáról mind a két együttes.
A foci célja mindig a közönség szórakoztatásának kell lennie. Szeretnék még egyszer telt házat látni ebben a stadionban, mint az én ifjú koromban volt. Akkor a mai fiatalok is megérezhetnék milyen egy igazi futball meccs hangulata.