Hozzászólás: Csevegő

“Sajnos a gond hogy több játékos mentális és erőnléti problémákkal küzd ez nyílvánvalóan látszik.”

Gondolom ezért legkevésbé a nézőket érheti szemrehányás.
Azt viszont nem értem, hogy az őszi szezon kezdetén miért merték felvállalni az egy az egyben játékot, a bátor támadás szervezést, aminek több gólos győzelem volt az eredménye. Mikor és kinek az ötlete volt, hogy a védelem kikerülve a középpályát, rugdossa fel ötlettelenül a labdát az egy szem csatárra?
Ezek a cserék amelyeket az utolsó percekben véghez visz, most már sorozatban…
És ami nagyon nem volt szerencsés jelen helyzetben, az alábbi kérdésre adott válasza egy pár napja megjelent riportban:
– És ha netalán egyik sem jönne össze? / Ebből az “egyik” az, hogy nem jutnának fel /
Nem gondolnám, hogy nagy probléma lenne, mert már teljesítettük a célkitűzésünket, az első ötben végzünk.

Ilyet – elnézést a kifejezésért – de normális edző nem nyilatkozik a jelenlegi helyzetben, amikor mindenki feljutást vár, és amihez négy forduló alatt talán 2 pontot kellett – a riport idején – gyűjtenie a csapatnak az enyhén szólva sem veretes ellenfelekkel vívandó mérkőzéseken. Ma már szinte mindenkinek van szóvivője, javaslom legyen egy ilyen a klubnál is, ha ilyen válaszok jönnek ki egy ártalmatlan kérdésre.