Hozzászólás: Csevegő

Milossal számos témában egyetértek.

Lucsánszky: Mint írtam, egy fiatal edző, aki kapott egy kivételes esélyt arra, hogy egy rendezett hátterű, és rövid időn belül az élvonalba tartó csapattal helyzetbe hozza magát. A vezetés stabilitásra vágyott, Lucsánszky meg szerintem egy kis időre, hogy felépítse magát, a csapatot és a taktikáját. Ebbe “piszkított” bele a csapat az rajt-cél győzelemmel. Ami tény, a Szpari bajnok lett és feljutott, tehát elérte a maximális célt. Az megint tény, hogy a játék tavasszal már nem jött össze, jellemzően a taktikai töketlenkedés és a cserék visszatartása miatt. Utóbbi érzésem szerint annka szólt, hogy az őszi nyerő emeberek gyorsan behúzzák a bajnoki címet. Ki udja, ha kockáztat, lehet elúszik a látótérbe került arany. Az, hogy klubigazgató lett szerintem jó döntés. Jut is marad is elv, a versenyszférában kiszervezésnek hívják az ilyet.

Révész Attila: Emeberileg nem csíptem, de meg kell hagyni van benne kurázsi. Edzőként szerintem igyekezett megmutatni, hogy van elképzelése a modern fociról, tudja holt tart és hová szeretne eljutni. Tetszett a játékospolitikája, tetszett, hogy külföldi kapcsolatokat keresett, tetszett, ahogy eladta magát és ahogy menedzselte a csaptot. Ja, és a dialektusát leszámítva tetszettek a reális és olykor csipkelődő, arrogáns nyilatkozatai. A legnagyobb hibája, hogy szembefordult az ultrákkal, akik ezt soha nem bocsájtják meg neki. Igaz, most a Várdával kiesett, de játszottak jó iramú, szoros meccseket, és csak az utolsó meccsen dőlt el, hogy kiesnek. Megnéztem volna Révészt a mostani kerettel mire megy, pláne úgy, hogy ő is sokat fejlődött Kisvárdán. Hogy szívesen látnám-e most újra vezetőedzőként? Akár…

Véber György: Hahh, az ember, aki már csak azért is jó választás lenne, mert jelenség, aki hatással van játékosra, szurkolóra egyaránt. Szakmailag azt gondolom két fokkal magasabban jegyzett a fent említett kollégáknál már csak az aktív játékosmúltja miatt is. Egykori játékos, nem is rossz, aki meg tudja mutatni mire gondol pontosan egy játékrendszer vagy egy taktika kapcsán. Nem gondolom, hogy veszélyes lenne a stílus amit képvisel, már csak azért sem mert nagyon okosan fel van építve amit csinál. Látszólag idegbeteg, de helyzettől függően más-más nyelven szólal meg. Látszik, hogy kiváló manipulátor, ha kell eljátsza a hattyú halálát, ha kell, szerintem a legjobb, legbizalmasabb barát hangnemét is meg tudja ütni. Révészhez hasonlóan ütősek a nyilatkozatai, jól menedzseli magát. Kövezsden szerintem megkapta a Mennyei egyik leglustább, legmotiválatlanabb egyletét, amellett, hogy a játékosállomány nem ütötte meg az első osztály szintjét. És a bundáról még nem beszéltünk…minden meccsük bűzlött. Nagyon megnézném a Véber vezette Szparit.

Prukner László: Elvitathatatlan érdemei voltak a régi Kapovár kiegyensúlyozott teljesítményében. Pedagógus, edző, pszichológus. Látszólag a legjobb választás, azt leszámítva, hogy elmehetne halálnak a tag, de tényleg,.. meghallom a hangját és állva elalszom. Az a fajta, aki az öltözőben elmondja mit akar látni a pályán, és ha nem jön be akkor így jártunk, majd a követkeő meccsen mást csinálunk. Következetes az biztos, de nekem egy kicsit a Szentes féle vonalat képviseli, arról nem beszélve, hogy amennyire logikus Prukner koncepciója, legalább annyira benne van az elképzeléseiben a teljes csőd is, akár 4-6 meccsen belül. Erre jó példa volt a Fradista karrierje. Ő értette a koncepciót, a játékosok meg nem tudták rövid időn belül lekövetni. Szrintem ő most ne volna jó választás.

Gálhidi György: 2007-ben gyakorlatilag hátba szúrtuk, pedig mindent megtett a csaptért. Akkor sokan nem értettük (nem volt szakmai oka) a leváltását, én most sem értem. Szakmailag és emberileg is rendben van, nem beszélve az évtizedes tapasztalatáról. Iszonyat tudatosan építette az akkori csapatot, és nem volt ideje bizonyítani.