Hozzászólás: Magyar Kupa Szpari- Haladás

HALADÁS–NYÍREGYHÁZA

Kényelmes helyzetből várhatta a visszavágót a Haladás, mely az első felvonáson 1–0-ra győzött Nyíregyházán. A mérkőzés elején előbb Bajzát Péter hagyott ki egy nagy ziccert, majd Szakály Attila is elpuskázott egy gólszerzési lehetőséget. A haladasfc.nyugat.hu beszámolója alapján a 28. percben Sándor István már nem hibázott: egy bal oldali beívelést Devecseri Szilárd elnézett, így a labda a nyíregyházi játékos elé került, aki a hálóba talált. (0–1)

Még a szünetig egyenlíthetett volna a szombathelyi gárda, ám Szakály az üres kapuba sem tudott betalálni, majd Halmosi Péter lövését blokkolták a vendégek, így a szünetben a Szparinál volt az előny és hosszabbításra állt a párharc.

A fordulás után Devecseri újabb hibájából profitált a Nyíregyháza a 75. percben: a válogatott védő szabálytalankodott saját tizenhatosának előterében, a szabadrúgást Törtei Tamás helyezte a hálóba, ezzel rendkívül nehéz helyzetbe hozta az NB I-es csapatot. (0–2)

A baj csőstül jött: a 84. percben Iszlai Bencét kiállították (a Haladás játékosa a hétvégi, Videoton elleni bajnokin is pirosat kapott), ezzel gyakorlatilag megpecsételődött a Haladás sorsa, a Nyíregyháza idegenbeli bravúros sikerével továbbjutott a Magyar Kupában.