Tevékenység

  • spari1928 állapotfrissítést küldött be a következő csoportba: Hajrá Szpari! / Csevegő csoport logójaHajrá Szpari! / Csevegő 3 év, 9 hónap óta

    Nem kell itt a csapatot szidni. Én már az itthoni meccsre is írtam, hogy teljesen mindegy az eredmény. Ha akarták volna lehetett volna 7-10 közte. Nem ez a lényeg. Nekem azzal van itt a bajom amit akkor is írtam, hogy nem erősítettünk Szécsin kívül olyan játékosokkal, akiket be lehetne építeni az nb2-be. Látszódik, hogy nagyon rövid a pad, 5-6 nb2-es játékos van, a többi nb3-as. Nem is tudok olyat említeni, aki 2-3 év múlva megüti majd az nb1-es szintet ha valóban az a cél. És itt jön a veszély, hogy ha célt akarunk elérni nyáron 4-5 embert kivéve le kell cserélni a csapatot. Szerintem kicsit altattuk magunkat, hogy nb1-es a keretünk. Szerintem Mátyus is erre jött most rá, hogy ez egy nagyon közepes nb2-es kis keret. Ezzel a csapattal nem fogunk kiesni az nb2-ből, viszont a csapat közelében se lesz az nb2 elejének. Szerintem ez esett le most neki. És ezért jó egy ilyen veresség, mert itt a fórumon hiába írjuk, akkor pesszimisták vagyunk. De ebből le lehet szűrni a következtetést, és az ember saját hibájából tanul. Nem kell elkeseredni, szidni senkit. Ha komolyak a célok fel kell térképezni a keretet és igazolni vagy 10 embert.